top of page

New York-i fotós sztorik | 3. Út a boldogsághoz

Frissítve: 2023. jún. 18.


Speier Vikó profi fotós New York névjegykártya

Művészi oldalról már egészen kezdett összeállni a New York-i utazásunk menetrendje, a fotózás koncepciókkal kapcsolatban már javában folytak az egyeztetések a modellekkel a helyszínekről, ruha szettekről, stílusról. Másfelől viszont üzleti szempontból feladatok sokasága várt rám, hogy a lehető legtöbbet hozhassam ki az amerikai álomból.


Nem elég profi fotósnak lenni, annak is kell látszani


Első benyomásnál nincs második esély, és ha Amerikába utazik az ember, akkor kiváltképp nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy ne szenteljen ennek különös figyelmet. Ezen a nemzetközi porondon ugyanis ha egy szakember nem megnyugtatóan drága és nem tükröz minden mozzanata bizalmat keltő profizmust, akkor aligha rúghat labdába. Érlelődött bennem a gondolat egy ideje, hogy szeretnék egy új logót, ami tükrözi az eddigi utamat, értékeimet és egyben azokat a célokat is, amik felé tartok. Fel is kerestem egy kedves grafikus barátomat, Gábos Jocót, akivel volt szerencsénk már közösen dolgozni és úgy éreztem, fél szavakból is megérti majd, milyen designra vágyom.


Megújult arculat és névjegykártya


A megérzéseim nem csaltak, hiszen már az első látványterv is annyira teli találatra sikerült, hogy rögtön rá is mondtam az “Ámen!”-t. A logó így véglegessé is vált, s jöhetett a névjegykártya tervezés, majd az egyeztetés a nyomdával. Mondanom sem kell, nem tartott túl sokáig beleszeretnem a szebbnél szebb papírokba és nyomdai technológiákba, de ez talán bocsánatos egy művész lélektől. S bár a szívemnek nagyon kedvesek a prémium papírra nyomtatott névjegyek, emellett egy modern megoldást is mindenképp szerettem volna digitális névjegykártya formájában, ami méltó New York progresszív mivoltához. Ennek köszönhetően bárkinek a telefonjára egy érintéssel máris átadhatók az elérhetőségeim, és attól sem kell tartani, hogy egyszer csak elfogyna, ugyanis egyetlen kártya elegendő belőle.


Újragondolt weboldal


A névjegykártya hajrában szinte meg is feledkeztem a weboldalamról, amire szintén ráfért volna már némi ráncfelvarrás. Bevallom az indulás előtt egy héttel már a legkevésbé sem volt energiám rá a hektikus mindennapok végén, de Norbi is forszírozta a dolgot és lazán hozzátette - persze magából kiindulva - hogy egy hét alatt simán újra tudom építeni a teljes fotós honlapomat. Kimerültség és stressz ide vagy oda, letéptem a sebtapaszt és nekiugrottam a weboldalam teljes újragondolásának. Elvégre az alvás a gyengéknek való, nem igaz? Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem kis fába vágtam a fejszémet, hiszen az új arculat alapján teljesen más megjelenést kapott az oldal, frissítettem a referenciáimat és minden szöveget átírtam angolra, hiszen az utazás miatt ez égetően fontossá vált.


Milyen felszerelés kerüljön a fotós táskába?


Egyre közeledett az indulás napja, így már kezdtem összepakolni a bőröndöm, és természetesen a legfontosabbat: a fotós felszereléseket. Lévén, hogy a repülőre súlyban és térfogatban korlátozott csomagokat vihettünk, igencsak át kellett gondolnunk, hogy mit vigyünk magunkkal. Arról már nem is beszélve, hogy előreláthatólag teljes napokat terepen terveztünk lenni, így az sem elhanyagolható szempont, hogy hány kiló húzza majd a vállunkat a nap végéig. Norbival OM SYSTEM / Olympus használókként a felszerelések méretét és súlyát tekintve szerencsésnek mondhattuk magunkat, illetve praktikus módon egymás közt is meg tudtuk osztani, hogy ki milyen objektíveket hozzon. Főleg utcai divatfotózás témára készültem, így az Olympus PRO szériás fix obik (17 mm f/1.2, 45 mm f/1.2, 75 mm f/1.8) egyértelműen helyet kaptak a bőröndben az Olympus E-M10 Mark III-as vázam mellett. Street fotózáshoz pedig a 40-150 mm f/2.8-as PRO objektív lett a társunk, amit az Olympus Mintaboltból kölcsönöztünk az utazás erejéig, amit ezúton is nagyon köszönünk.


Utolsó pillanatos beszerző körút


Már majdnem minden készen állt az indulásra. Majdnem… Az utolsó napokban mintha csak úgy hajlítottuk volna az időt, hogy minden beleférjen. Gyors rohanás egy gigaerős powerbankért, hogy bírják a telefonjaink a hosszú napokat és a tartalomgyártást. Telefonálgatás a Telekommal, hogy legyen kint mobilnetem. Futás a város egyik feléből a másikba az utolsó utáni pillanatban elkészült névjegykártyákért. Robogás NATI100%PUREIDEA szalonjába egy gyors ruhapróbára, hogy kivihessünk pár darabot fotózni Amerikába. Bolondok háza a köbön, lassan a kimerülés szélére sodródom és még valami sapka is kéne, hogy ne égjen szénné a fejem New Yorkban. Totálisan leharcolva sietek hazafelé, amikor oldalra pillantva a kirakatban megláttam egy fehér baseball sapkát, amire ennyi volt írva: “boldogság”. Megtorpantam és pár másodpercig csak bámultam a kiszemelt darabot. Nem vagyok egy impulzus vásárló típus, de ez a felirat annyira megszólított, hogy szinte gondolkodás nélkül beviharzottam a boltba és nyújtottam is a “boldogságot” az eladó hölgynek. Ezt szeretném!


 

Üzleti és kreatív portréfotózásról itt olvashatsz bővebben.

Portfólió / divat / társkereső fotózás részleteiről itt olvashatsz bővebben.

Glamour fotózás / művészi aktfotózás kapcsán pedig itt találsz bővebb információt.

Személyre szabott ajándékutalványt, illetve a választható fotós csomagokat itt tekintheted meg.


Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Kommentare


Iratkozz fel, ha szeretnél értesülni az új blogokról!

Sikeresen feliratkoztál! :)

bottom of page